Böjt

 

1. Február 22-én Hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjti idő, amely 40 napig (Húsvétig) tart. Böjti napjaink a péntekek, amikor 18 és 60 év közöttiek húst nem fogyaszthatnak.

 

2. Szigorú böjti napok a Hamvazószerda és a Nagypéntek. Azt jelenti, hogy ezeken a napokon szintén nem eszünk húst és csak háromszor étkezünk egyszeri jóllakással. Ez szintén a 18 életévét betöltöttekre vonatkozik, de még nem 60 évesek.

A hústilalmat pedig a 14. évtől meg kell tartani.

 

3. A nagyböjt nem koplalás, fogyókúra, hanem

 

Lemondás.

 

A közelmúltban jegyezte meg valaki: „én már nem nagyon vásárolok semmiféle új holmit magamnak, a régi, a meglévő kitart addig, amíg élek. Én már jó vagyok magamnak így is, másnak meg nemigen akarok tetszeni.”

Nagy baj, ha már valaki így gondolkodik, mert az ápolt külső nem csak hiúság, hanem udvariasság is. Olyan ez, mint a mosakodás. Saját szagunkat már csak elbírnánk valahogy, de illik megkímélni embertársainkat saját szagunktól, ha lehet. Lelkünk bűzét sem eregetjük akárhol, csak a legközelebbi rokonainknak, barátainknak, illetve pszichiáterünknek.

A lemondásban nehéz hibát találni, hiszen a keresztény vallás is azt tanítja, hogy az léphet a Krisztushoz vezető keskeny ösvényre, aki képes lemondani minden evilági hívságról az üdvözülés, az örök élet kedvéért. Ezt a lemondást gyakorolták és gyakorolják a remeték, szerzetesek. A lemondás szinte minden vallás fontos eleme, az önfegyelem eszköze és az önismeret forrása.

Talán éppen ez a lemondás az, mely tökéletesen ellenkezik a mai fogyasztói társadalom gondolkodásmódjával a „Vedd meg, vidd haza, élvezd!” ördögi háromságával. Sajnos sok magyar család a nagy bevásárlóközpontokban ünnepli a vasárnapot és sok ember számára ismeretlen a templomok méltóságos csendje. Talán mi magunk is hibásak vagyunk, mert gyakran a mi arcunk és viselkedésünk is a lemondás szomorúságát, nem pedig a feltámadás bizonyosságát sugározza. Sokszor tapasztalom, hogy magát az Örömhírt, az Evangéliumot is oly gyászos arccal hallgatjuk, mintha temetésen lennénk.

A kereszténység nem teher, hanem ajándék, s ha lemondunk valamiről az nem önbüntetés, nem vezeklés, hanem józan döntés saját magunk és az emberiség érdekében.

Ne legyen lemondásunk képmutatás, és ne fejezzen ki önsajnálatot sem: Isten gyermekei vagyunk, s ennél nagyobb méltóságra egész földi életünkben sem juthatunk.

Mondjunk le bármiről, de csak akkor, ha örömmel tesszük, s ha biztosan tudjuk. Krisztus is örül döntésünknek.

 

Ronta László

esperes-plébános