Óvodánk bemutatása

 


 

 

 

Gyermekintézményünk Szalántán - Baranya megye déli részén dombokkal, erdőkkel körülvett faluban – 36 éves múltra tekint vissza.

Az óvodai nevelés 3 vegyes életszervezésű csoportban történik, jelenleg 82 kisgyermeket fogadhatunk.

Óvodánk 8 község – Babarcszőlős, Bisse, Bosta, Garé, Siklósbodony, Szalánta, Szilvás, Túrony – gyermekeit fogadja.

Utaztatásukat önkormányzati mikrobusszal, valamint menetrendszerinti autóbusz járatokkal oldják meg a települések önkormányzatai.

Az óvoda az 58-as számú főúttól kb. 100 méterre található a Németi úton, szép zöld területen.

Az elmúlt évek során a lapos tető helyére, megemelt belső térrel nyeregtető került, amely lehetőséget adott egy újabb csoportszoba és a hozzá tartozó helységek kialakítására. Megtörtént a nyílászárók cseréje, felújításra kerültek a mellékhelyiségek.

2010-ben pályázati támogatásból sor került az óvoda épületének szigetelésére és külső színezésére.

Az épület keleti és nyugati részén is játszó udvar helyezkedik el. Az örökzöld fenyők, a gyümölcsfák, az udvari játékok – hinták, famászókák, kötélmászóka, homokozók, libikókák, mókuskerék, csúszdák, egyensúlyozók, trambulin – és a hatalmas füves terület ideális helyszín a játékra és a mindennapos mozgásra. A napirendet úgy alakítjuk, hogy minden nap minél több időt tölthessenek a gyerekek a levegőn.

 

Intézményünk fenntartója a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás.

 

Óvodai konyhánk biztosítja az étkezést gyermekeink számára.

 

Egyik fő feladatunk, hogy óvodásainknak biztosítsuk a horvát kisebbség nyelvének és kultúrájának megismerését. A gyermekek az óvodába lépéstől kezdve találkoznak a kétnyelvűséggel. Utánzáson alapuló, rendszeresen visszatérő kommunikációs helyzeteket teremtünk a különböző tevékenységek során.

Nemcsak a szalántai, hanem intézményünk minden gyermekének lehetőséget biztosítunk arra, hogy megismerkedjenek ennek a nyelvnek az alapjaival. A kisebbségi horvát nyelvi nevelésünk célja a gyermekek nyelvi környezetének biztosítása, a nyelv megismertetése és megszerettetése, a gyermekek életkori sajátosságainak és egyéni fejlettségüknek megfelelően. Törekszünk a horvát hagyományok átörökítésére, ápolására.

A horvát nyelv a legnagyobb szerepet az ének-zene területén kapja. Gyermekeink élvezettel sajátítják el a mondókákat, énekeket, dalokat, kiszámolókat és a körjátékokat.

Munkánk eredménye leginkább a MALENI tánccsoport fellépésein tükröződik. A falu rendezvényein szívesen látott vendégek vagyunk.

Élő kapcsolatunk van a horvát nyelvvel. Évek óta működik a testvéróvoda programunk a Donji Miholjac-i óvodával. Közös kirándulásokat, programokat szervezünk.

 

Biztosítjuk a nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó gyerekek óvodai nevelésében a kisebbségi önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, átörökítését, nyelvi nevelését.

2006-tól felvállaltuk a sajátos nevelési igényű gyermekek fogadásával és foglalkozásával járó feladatokat, fejlesztő pedagógusunk segítségével.

 

 

A gyerekek személyiségének kibontakoztatásán és fejlesztésén jelenleg 6 óvodapedagógus és 4 szakképzett dajka fáradozik legjobb szakmai tudásuk szerint, személyiségükből fakadó, nagyfokú gyermekszeretettel, gyermekközpontú szemlélettel.

Minden embernek szüksége van a szeretetre, mert a szeretet ad erőt fejlődéséhez, nyugalmához, mindennapi boldogságához, boldogulásához. Nevelői hatékonyságunk nélkülözhetetlen feltétele, hogy megnyerjük a gyermek szeretetét.

Tiszteletben kell tartanunk, hogy gyermekeink nem egyformák. Különbözőek adottságaik, eltérő lehet fejlődési ütemük. Más és más szociokultúrális háttérrel rendelkező családból érkeznek. Minden különbözőség ellenére mindannyian szeretnivaló, értéket hordozó emberek, akiknek meg kell tanulnia elfogadni és segíteni egymást, egymással békében kell élni, szeretetben együttműködni.

 

Munkánkat támogatja a rendszeres pszichológiai és logopédiai szűrés. Óvodánkat a „FOGD A SZALÁNTAI ÓVODÁSOK KEZÉT” alapítvány is segíti, melyet a szülők és az óvoda dolgozói hoztak létre. Hálásak vagyunk a Kuratóriumnak, az Alapító tagoknak, és természetesen az odaadó szülőknek, akik idejüket nem kímélve hozzájárulnak mindennapjaink megszépítéséhez.

 

Az óvodában a személyiség formálása a családdal együttműködve, megértő nevelői magatartással, a gyerekek szeretetteljes gondozásával valósul meg. Az óvoda a szülők felé nyitott, betekinthetnek gyermekeik óvodai életébe csoportlátogatás, fogadóórák, ünnepek, rendezvények alkalmával.

 

Óvodánk hagyományos ünnepei:

 

  1. Iskolai tanévnyitó
  2. Idősek világnapja
  3. Gyertyagyújtás, megemlékezés (Mindenszentek)
  4. Nagymamák, nagypapák napja
  5. Mikulásvárás
  6. Advent (családi délutánok)
  7. Karácsony
  8. Farsangi bál (szülőkkel)
  9. Nőnap
  10. Március 15-e megünneplése
  11. Húsvét (családi délutánok)
  12. Anyák napja
  13. Évzáró, ballagás
  14. Gyermeknap

 

Minden jeles napot hosszabb előkészülettel vezetünk be, melyhez változatos tevékenységet biztosítunk. Az együttjátszással, tervezgetéssel biztosítjuk azt, hogy a várakozás időszaka örömteli és izgalmas legyen.

 

Szeretnénk, ha óvodásaink biztonságban, vidáman, jól éreznék magukat az óvodában. Legyenek fogékonyak a szépre, jóra, szeressék, csodálják és védjék környezetüket.

Kreatív, egyre önállóbban gondolkodó, érdeklődő, elmélyült tevékenységre képes embereket szeretnénk nevelni, akik bizalommal, bátran kifejezik érzéseiket, gondolataikat.

Legfontosabb célunk, hogy az óvodai élet olyan legyen itt, amely a gyermekek számára kiegyensúlyozott, boldog, családias, otthonos, szeretetteljes légkört tud biztosítani, hogy a szülők gyermekeiket bizalommal ránk bízhassák.

 

Képek...